Velence, a közelség városa

,,Aki a Szent Márk-téren sétál, tudja, hogy sétálása által valahogy funkciót tölt be, ott van, a Szent Márk-téren, a világ közepén, és hagyja, hogy a világ körülötte keringjen.” Szerb Antal sorai fejezik ki a leginkább, milyen is a velencei életérzés, miért más itt sétálni, mint a többi olasz városban, s miért csillan fel mindenki szeme, ha kimondjuk: Velence .

Velence azok közé a városok közé tartozik, amelyeket nem lehet bejárni egy nap alatt, és ahol talán mindig találnánk újabb és újabb titkokat, ahányszor csak visszamegyünk. Nekem két nap állt a rendelkezésemre, hogy felfedezzem az úszó várost. Azt kell, hogy mondjam: a két nap elég volt arra, hogy a számomra fontos látnivalókat megnézzem, és elvegyüljek a helyiek között. Nyilván bőven lett volna még mit felkeresni, de számomra egy város megismerése nem abból áll, hogy a top 10 látnivalót megnézem, majd órákat állok sorban, hogy bejuthassak például a Dózse palotába. Nekem egy város megismerése azt jelenti, hogy elindulok térkép nélkül valamerre, kanyargok a kis utcákon, beszélgetek a helyiekkel, a legeldugottabb éttermekben ebédelek az ízig-vérig olasz nőkkel és férfiakkal, miközben nézem az embereket, és megértem, miért jó itt élni.

A szállásom Velencétől nem messze, a tengerparti Cavallinoban, egy kiváló kempingben volt (Scarpiland Camping Village). A területen három típusból választhatunk: három, négy és öt csillagos kemping áll a rendelkezésünkre. Lehet sátrazni vagy különböző színvonalú bungalókat bérelni. Azért választottam ezt a megoldást, mert így tengerpartom is volt az esti pihenőkre, illetve sokkal olcsóbb, mint Velencében vagy a közvetlen közelében. Autóval nem javaslom a bejutást Velencébe, hajóval annál inkább: 40 perc után kiköthetünk a Szent Márk-tér mellett.  Így nem csak időt és pénzt spórolunk, de megszokhatjuk a vízi közlekedést is.

/A hajókon a jegytípusok:

• egy útra
• napi jegy: ez érvényes volt egy adott hajótársaság összes hajójára: alkalmas a városba hajózásra, a városon belüli hajózásra és a két szigetre is érvényes, ha meg akarjuk nézni Muranot és Buranot. /

Velence varázsa talán akkor ér el minket, amikor megérkezünk a Szent Márk-térre. Jobbról magasodik fölénk a Dózse Palota, előttünk pedig a Bazilika és a Campanile. Mögöttünk hullámzik a tenger, a sirályok a fejünk felett szállnak. Ezek a madarak itt olyanok, mint náluk a galambok. Mindenhol ott vannak és nem félnek az emberektől. Felemelő érzés végigsétálni a téren, valóban különleges valamilyen megmagyarázhatatlan okból. Sok riogató véleményt hallottam, hogy óriási tömeg lesz a téren, és nem lehet majd belépni, ehhez képest semmi ilyet nem tapasztaltam. Természetesen sok turista volt a helyiek mellett, de ez minden felkapottabb turisztikai városban így van, nem éreztem ezt negatívumnak.

Sem a Bazilikába, sem a Dózse palotába nem mentem be, mivel kilométeres sorok álltak előtte. Helyette nyakamba vettem a várost. A szűk kis utcákon kanyarogva eljutottam a Ponte di Rialto-ig, Velence legnagyobb hídjáig. Innen csodásan rálátni a Canal Grande-ra, a kis csónakokra, gondolákra, és a művészien díszített homlokzatokra. A híd faragása és díszítése is figyelemre méltó, a hófehér építményre a partról is érdemes visszanézni, hiszen így is fenséges látvány tárul a szemünk elé. (Esetleg itt tud feltorlódni az embertömeg, mivel mindenki ki szeretne jutni a korlátig, s amíg nézelődnek, a többi ember várja a felszabaduló helyeket.)

Innen tovább sétálva egy hangulatos kis piacra bukkantam. Friss gyümölcsöktől és zöldségektől roskadoznak a pultok, amíg csak a szem ellát. Teljes színorgia. A piac mögött egy tetős kőcsarnokban pedig a tengeri herkentyűk és különféle halak várják kiterítve a jégen, hogy megvegyék őket.

Kiszedik és kiválogatják a kagylóhéjból az ehető részt, felvágják a halakat, a helybéli olasz nő óriási mozdulatokkal gesztikulálva magyarázza, mit szeretne főzni vacsorára, óriási liliomok között válogat egy férfi, munka közben énekelnek a helyiek.

Azt se felejtsük el, hogy az olaszok nagyon hálásak, ha az anyanyelvükön szólalunk meg. Így volt ez akkor is, amikor lefotóztam, ahogy egy fiatal olasz srác a fésűs kagylót ,,belezi” éppen ki. Néhány kedves szó, és meg is kaptam ajándékba a kagylót. J

A film rajongóknak mondanám, hogy Velencében forgatták Az utazó című filmet. Johnny Depp a piac fölötti erkélyről ugrott le pizsamában, aztán persze a bódék tetején landolt, Angelina Jolie pedig a piac melletti hídról nézi végig az ominózus jelenetet. A film egészét Velencében forgatták, így több helyszínt is felismerhetünk. Nem rossz érzés ott sétálni, ahol Depp is sétált.

A piacozás után leültem ebédelni egy körülbelül 1,5 méter széles utcácskában. Lasagne-t ettem, miközben a szárító kötélre teregetett ruhák fölöttem himbálóztak a szélben, egy kisebb zenekar pedig tőlem nem messze zendített rá. Teljes olasz idill. Ezekért a pillanatokért érdemes utazni.

Velence elvarázsolt. A színes házak, a hullám csapkodta bejáratok, az a bizonyos hal- és csatorna szag, az olasz nyelv csengése. A gondolások kék-fehér csíkos pólóban, kalapban irányítják hajójukat, miközben utasai magukba szippantják az élményt.

Körülnézek, és rájövök: ez Velence. Ez a megunhatatlan, varázslatos nyüzsgés.