Metró és HÉV: Fonódjon? – Harmadik rész

A cikk első része ide, második része pedig ide kattintva érhető el.

Az tiszta sor, hogy mit nyerhetünk a gödöllői HÉV és a 2-es metró egyesítésével (rövidebb menetidő, kevesebb átszállás, jobb agglomerációs közlekedés), na de mit veszíthetünk? Erre kevesebben térnek ki. Talán a legnagyobb pocsékolás a jelenlegi metrószerelvények kidobása volna. Nem tudom, hogy pontosan mikorra lenne kész a projekt, de az Alstom kocsik 10-15 éves kor körül lennének. Ez azért nem olyan vészes szám a sínen guruló eszközöknél. Rendszeres karbantartásuk esetén ennyi idősen még bőven nem csereérettek. Pláne nem hazánkban. Aztán ott van a már említett kényelmi faktor. Ha nem sikerül jól belőni a belső elrendezést, igen komolyan sérülhet az utazók érdeke és amennyiben az utascsere lelassul, még akár a menetidő csökkenését is bukjuk. Az meg egy fals képzet, hogy majd az összekötés miatt jóval sűrűbben járnak ki Gödöllőre, vagy Csömörre a vonatok. Ugyan valószínű, sőt, biztos, hogy a követési időköz csökken, de legjobb esetben is csak minden harmadik, rosszabb esetben pedig minden ötödik szerelvény menne túl Budapest határán, és azok közül is egyik a H8-as, a másik a H9-es HÉV vonalán folytatná útját.

Akkor ténylegesen mit is nyernénk ezzel az egésszel? Megspórolnánk 100 méter gyaloglást a metró és a HÉV között és valószínűsíthetően gyakoribbak lennének a vonatok a három város közt. Utóbbi önmagában nem rossz, előbbi véleményem szerint talán nem annyira fontos, hogy ezért megérje milliárdokat elverni. Márpedig jóformán csak ezért történne. Minden más kiváltható a HÉV-en egyszerű, olcsóbb vonalfelújítással, új szerelvények üzembe helyezésével és a menetrend átszervezésével. Az egyetlen dolog, ami nem kivitelezhető csupán ezzel, az az átszállásmentes közlekedés. (Sokan a jegyekkel érvelnek. Hiszen, ha nem kell átszállni, nem kell új jegyet sem venni. Ez azonban egyszerű szabályozás útján is megoldható lenne. Ráadásul azok többsége, aki munkába, vagy iskolába jár az érintett eszközökkel, bérlettel rendelkezik.)

A kérdés innentől inkább elvi, elméleti, mintsem gyakorlati. Legalábbis egyelőre. Van-e az ország olyan jó anyagi helyzetben, hogy véghezvigyen egy ilyen beruházást? Képesek lennének-e az illetékesek minimalizálni a károkat, megalkotni a tökéletes vonatot, mely egyaránt jó városi és elővárosi közlekedésre? Amennyiben mindkettő kérdésre igen a válasz, semmi probléma, vágjunk bele. De amennyiben egyikre is nemlegesen kell felelnünk, felvetődik a kérdés, hogy megéri-e.